Hírek

Összeférhetetlenség: megismételtek két tárgyalási napot

Hírek
2012.09.27.
 

A Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalási napján két korábbi tárgyalási napot meg kellett ismételni, mert két vádlottat közös védő képviselt, annak ellenére, hogy a terheltek között érdekellentét állt fenn.

 

Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró elmondta, hogy a nyolcadrendű Regőczi Miklós és a tizedrendű Vitéz Ágnes vádlottak között érdekellentét áll fenn, ennek ellenére közös védő képviselte őket a per szeptember 20-i és 25-i tárgyalási napján.

Ezután tanácsvezető bíró a szeptember 20-i tárgyaláson elhangzott, Hagyó Miklós által felolvasott vallomás lényegét foglalta össze, majd Mesterházy Ernő ismételt kihallgatásával folytatta a megismételt eljárást. A vádlott nem tett vallomást, ezért írásban tett vallomását ismételte meg kivonatosan a tanácsvezető bíró.

Ezután Antal Attila keddi tárgyalási napon tett vallomását ismertette kivonatosan a bíró. A vádlottak fenntartották korábban felolvasott vallomásaikat. A két tárgyalási nap "megismétlése" után szünetet rendelt el a tanácsvezető bíró, majd folytatódott Antal Attila csütörtöki tárgyalási napra tervezett kihallgatása.

A vádirat szerint a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak. (MTI)

 
Hiba | BKV per

Hiba

A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.