Hírek

Feloldották Hagyó vagyonának zárlatát

Hírek
2012.09.18.
 

Feloldotta a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes hozzátartozóinak nevén szereplő vagyonra elrendelt zárlatot a Kecskeméti Törvényszék kedden, az egykori politikus és 14 társa ügyében tartott tárgyaláson.

 

A Hadnagy Ibolya által vezetett bírói tanács, elfogadva a védelem álláspontját, úgy ítélte meg: Hagyó Miklós zárolt vagyona a per tárgyává tett időszakot megelőző évekből származik, és a rendelkezésre álló dokumentumok igazolják annak törvényes eredetét. Ezért az első fokon eljáró bíróság a fővádlott hozzátartozóinak nevén szereplő vagyonrészek zárlatának feloldásáról döntött. A határozatot a védő és az ügyész is tudomásul vette, a BKV jogi képviselője azonban jelezte fellebbezési szándékát, így abban az ítélőtábla hoz majd jogerős döntést.

A Kecskeméti Törvényszék továbbra is fenntartotta viszont Hagyó Miklós vagyonának zárlatát, amely a korábbi jogcímektől eltérően 30 millió forint erejéig az esetleges vagyonelkobzás, míg nagyobb részben a BKV jogi képviselője által kedden benyújtott, mintegy 169 millió forintos kártérítési igény fedezetéül szolgál. Mivel a határozat ellen egyetlen érintett fél sem fellebbezett, az jogerőre emelkedett.

Kádár András, az elsőrendű vádlott ügyvédje a tárgyalás után sikerként értékelte a döntést. Mint mondta, a zárolt vagyonelemek egy részének feloldásánál is jelentősebb eredménynek tartja, hogy a bíróság az általuk becsatolt dokumentumok alapján bizonyítottnak látta: a védence és hozzátartozói nevén szereplő vagyon törvényes, ahhoz ráadásul Hagyó Miklós jóval 2007. január 1-jei főpolgármester-helyettesi kinevezése előtt jutott.

A keddi tárgyaláson a jogi képviselő azzal érvelt: nem állnak fenn a körülbelül 300 millió forint összértékű vagyon zár alá vételének törvényi feltételei. Hangsúlyozta: korábban mintegy másfél éven át úgy folyt az eljárás, hogy a vádhatóság sem látott okot védence vagyonának zárolására. "Ennek ténybeli és jogi alapja 2011 decemberében, a Központi Nyomozó Főügyészség ez irányú indítványának benyújtásakor is hiányzott" - mondta.

Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró a tárgyaláson ismertette a zárolt ingatlanok értékét és adásvételének részleteit. Hangsúlyozta: ezt azért tartja szükségesnek, mert Hagyó Miklós eddig nem nyilatkozott vagyoni helyzetéről. Elmondta: a vádlott jászfelsőszentgyörgyi és jászberényi ingatlanai mellett a legjelentősebb értéket két budapesti, Rege utcai lakása képviseli, amelyek egyikét - ajándékozási szerződéssel - kiskorú lányának nevére íratta.

E lakásokat 2007-ben 110 millió forintért vásárolta, és részben hitelből, további 22 millió forintért újíttatta fel. A beruházáshoz egy Törökbálinton 105 millió forintért eladott, egy Érden korábban 32 millióért vett, majd ugyancsak eladott ingatlan és egy 2006-ban Piliscsabán 26 millió forintért értékesített szántóterület biztosított anyagi forrást.

Hagyó Miklós a személyi körülményeire vonatkozó bírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: jelenleg családapa, vádlott, és az ingatlanainak bérbe adásából származó bevételekből él. Utalt arra, hogy a zárlat alá vett ingatlanok között akad, amelynél tulajdonosként rajta és gyermekén kívül korábbi élettársa szerepel. Az akkoriban tartósnak tűnő kapcsolat azonban vád alá helyezése óta megszakadt - mondta Hagyó.

Kutron Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség csoportvezető ügyésze a keddi döntéshozatal előtt kijelentette: a védelem által becsatolt szerződések azt igazolják, hogy Hagyó Miklós pénzét és ingatlanjait egyaránt ki akarta vonni a felelősségre vonás fedezeti köréből. Ez a folyamat most is zajlik, így indokolt az elsőrendű vádlottnak és hozzátartozóinak teljes vagyonára vonatkozó kényszerintézkedés fenntartása.

A vádirat szerint a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak. A vádhatóság Hagyó Miklóst folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint felbujtót, továbbá kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével, hivatali visszaélés bűntettével, valamint hivatalos személy által elkövetett zsarolás bűntettével vádolja. A tárgyalás csütörtökön folytatódik. (MTI)

 
Hiba | BKV per

Hiba

A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.