Hírek

Székelyné nem vett észre szabálytalanságot

Hírek
2013.03.01.
 

Székelyné Pásztor Erzsébetnek, a BKV Zrt. jelenlegi közönségkapcsolati osztályvezetőjének tanúkihallgatásával folytatódott csütörtökön a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen indult büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken.

 

 

A tanú 2008. november 16-án került a BKV Zrt.-hez kommunikációs igazgatónak, miután több nagyvállalatnál dolgozott kommunikációs területen vezető beosztásokban. Az ügyész kérdésére elmondta, hogy amikor a közlekedési vállalathoz került, nem igazán volt kommunikációs stratégiája a cégnek, ő kezdte el tervezni.
 
Munkába állása után nem vett észre semmilyen szabálytalanságot, a korábbi időszak folyamatban lévő ügyeiről nem kért tájékoztatást. Véleménye szerint a BKV-ról általában nem túl pozitív vélemény alakult ki, a szolgáltatás minőségét is kritika érte. Emlékezete szerint tartotta a kapcsolatot a főpolgármesteri hivatallal, általában a kommunikációs feladatokat egyeztették.
 
Kérdésre válaszolva elmondta: a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. megalakulása után a BKV Zrt. az üzemeltetői feladatokkal kapcsolatos kommunikációt végzi, ezt saját erőből oldják meg. A kilencedrendű vádlott védőjének kérdésére elmondta, hogy meg volt elégedve Zelenák Tibor munkájával, de amikor a belső ellenőrzés a korábbi szerződések miatt több feljelentést tett, megingott a bizalma, ezért megszüntették a munkaviszonyát.
 
Véleménye szerint a bevételek növelése, a bliccelés visszaszorítása érdekében szükséges a közlekedési vállalatnak kampányt folytatnia. A tanú később egy kérdésre elmondta: Kocsis István vezérigazgató javaslatára kötöttek szerződést az egyik PR-céggel havi egymillió forint körüli összegben, ami megfelelt a piaci árnak.
 
A tanú meghallgatása március 5-én folytatódik, akkor a hatodrendű vádlott foglalkoztatásával, valamint a konkrét szerződésekkel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolnia. (MTI)