Hírek

Zelenák Tibor sem ismerte el bűnösségét

Hírek
2012.11.20.
 

Nem ismerte el bűncselekmény elkövetését Zelenák Tibor kilencedrendű vádlott, aki a bíróság előtt fenntartotta a nyomozati szakban tett vallomását a Hagyó Miklós és társai ellen, a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalási napján.

 

 

Zelenák Tibor Antal Attila vezérigazgató kinevezése után került a BKV Zrt.-hez, 2007-től a sajtóiroda vezetője, majd kommunikációs főosztályvezető, 2008 júliusától pedig közönségkapcsolati főosztályvezető volt.
 
A bíró kérdésre elmondta: nem ismeri el a bűnösségét, minden vádpontban ártatlannak vallja magát, kérdésekre a tárgyalás jelenlegi szakaszában nem válaszol. Fenntartotta a nyomozati szakban tett vallomásait, és felolvasta vallomáskiegészítését. Vallomása szerint amikor a nyolcadrendű vádlott javaslatára BKV Zrt.-hez került, az jól szervezett munkahely volt, nem egy "bűnszervezet".
 
Hangsúlyozta: téves az a feltevés, hogy a közlekedési vállalat kommunikációs területen dolgozó munkatársai el tudták volna végezni a külsős cégek által elvégzett munkát, mert nagyon le voltak terhelve. Vallomásában kitért arra, hogy "nagyon naiv volt", amikor az első kihallgatásra beidézte a rendőrég, ennek ellenére ügyvédjével jelent meg.
 
Írásbeli vallomást nyújtott be a nyomozóhatóságnak, 2010. február 3-án házkutatást is tartottak a lakhelyén, majd visszavitték a fővárosba és őrizetbe vették. Kérte, engedjék meg neki, hogy értesíthesse a feleségét, amire azt mondták neki, ne idegeskedjen, mert a rádió híreiből már mindenki értesült arról, hogy őrizetbe vették.
 
Átszállították a Gyorskocsi utcába, ahol szavai szerint "a sajtó véresszájú részlege" nem volt jelen. A vele szembeni eljárást elfogadhatatlannak minősítette. Vallomása szerint a sajtóban három név szerepelt a "bűnszervezet" listáján, amelyhez a "politika megtalálta a három embert a névsor elejéről, végéről és a közepéről".
 
Hozzátette: "a benttartásom még a bentieket is mosolyra késztette, hiszen háromgyermekes apaként nem állhatott fent a szökés és elrejtőzés veszélye", ráadásul, mint mondta, együttműködött a hatósággal. A kilencedrendű vádlottat 51 napon keresztül tartották előzetes letartóztatásban. Elmondta, hogy letartóztatása idején a megpróbáltatások "külső utasításra, azaz szándékos nyomásgyakorlás részeként, vagy csak úgy, de folytatódtak".
 
Beszámolt arról, hogy egyszer, kihallgatásra kísérés közben közölték vele, lenne módja megegyezni "bizonyos dolgokban", és akkor hamarabb hazajuthatna a családjához.
 
A vádban szereplő kommunikációs szerződésekről elmondta: "a teljesítések megtörténtek, minden esetben indokolt szerződésekről volt szó a vádirat állításával ellentétben".
 
Zelenák Tibor a hatodrendű vádlott Horváth Éva kommunikációs munkáját, kettős szerepkörét hasznosnak ítélte a BKV Zrt. szempontjából, ennek tudatában írta alá prémiumának kifizetését is. Horváth Éva hatodrendű vádlott 2007. február 1-jétől a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metro részlegénél sajtóreferensként volt alkalmazásban, majd Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesi kabinetjében megbízással sajtó- és PR tanácsadói munkakört látott el.
 
Miután Zelenák Tibor felolvasta vallomását, Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró a vádlott nyomozati szakban tett vallomásait kezdte felolvasni. Csütörtökön Zelenák Tibor kilencedrendű vádlott nyomozati vallomásának felolvasásával folytatja a bíróság a bizonyítási eljárást.
 
Zelenák Tibor kilencedrendű vádlottat folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint társtettest, valamint tízrendbeli, részben folytatólagosan elkövetett magánokitarat-hamisítás vétségével vádolja az ügyészség.
 
A vádirat szerint a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak. (MTI)