Hírek

Balogh korábbi vallomásának felolvasásával folytatódott a per

Hírek
2012.10.11.
 

Balogh Zsolt a nyomozati vallomásában - amelyet csütörtökön olvastak fel a bíróságon - részletesen beszélt Hagyó Miklós utasítására megkötött szerződésekről és nokiás dobozban átadott pénzekről.

 

Balogh Zsolt negyedrendű vádlott a nyomozás során azt vallotta, hogy az egykori főpolgármester-helyettes határozott utasításokat adott a vádban szereplő szerződések megkötésére, valamint kétszer 15 millió forint átadására - hangzott el az egykori főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per tárgyalásán.

Balogh Zsolt 2007. áprilistól dolgozott a BKV-nál, majd Antal Attila vezérigazgató távozása után 2008. február 20-a és augusztus 31-e között megbízott vezérigazgató volt. A negyedrendű vádlottat tíz alkalommal hallgatták ki a nyomozati szakban. A felolvasott jegyzőkönyvek szerint, minden alkalommal megerősítette korábban tett vallomását.

A Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró által felolvasott vallomás szerint a negyedrendű vádlott és Hagyó Miklós közötti beszélgetések idején legtöbbször ott volt Horváth Éva hatodrendű vádlott is, aki többször utasította a negyedrendű vádlottat arra, hogy az aláírásra váró szerződéseket haladéktalanul írja alá, ha az állását meg akarja tartani. A negyedrendű vádlott szerint "csendőrkalap" szerepköre volt Horváth Évának.

Hagyó és Horváth Éva folyamatosan félelemben tartották, és arról tájékoztatták, hogy a BKV-nál lehallgatott "titkos anyagokhoz" is hozzájutnak, mert kapcsolatban állnak Szilvási György akkori titkosszolgálatokat felügyelő miniszterrel - hangzott el. Nyomozati vallomásában kitért arra, hogy a BKV az "MSZP ellenőrzése" alatt álló cég volt. Elmondta, hogy volt olyan vezető, akit Szili Katalin, akkori házelnök kérésére kellett felvenni.

Balogh Zsolt nyomozati vallomásában több alkalommal, részletesen beszélt arról, hogy Hagyó Miklós Gödöllőre hívta egy alkalommal, ahol közölte vele, hogy évente 15 millió forintot kell részére átadni, melyet ő adományozásra és egyéb célokra fog felhasználni. Balogh Zsolt vallomása szerint Hagyó Miklós félelmet keltett benne, amikor azt mondta: "aki nem áll be a sorba, annak el kell vágni a torkát".

Többször megismételte, hogy félelemben élt, féltette állását, mert korábban 6 éven keresztül állás nélkül volt. A 15 millió forintos zsarolásról nem beszélt senkinek sem. Miután Hagyó Miklós megfenyegette, elkezdett azon gondolkozni, hogyan szerezze meg a pénzt. Vallomásában kitért arra, hogy nem csak a vádban szereplő CC Soft Kft. volt az egyetlen cég, amelyik "pénzt osztott vissza a BKV-val megkötött szerződésből".

Egy, a vádban nem szereplő, de a negyedrendű vádlott által megnevezett informatikai cég központi (állami) közbeszerzésen nyert, ezért közvetlenül lehetett vele szerződést kötni. Hagyó Miklós utasítására Balogh Zsolt a cég és a BKV közötti szerződést megkötötte. A negyedrendű vádlott a 300 millió forintos szerződés aláírása után találkozott a cég vezetőjével, aki 10 százalékos "üzletszerzési jutalékot" kínált neki, részletekben történő kifizetéssel. Balogh Zsolt azt kérte, hogy ne neki, hanem Hagyó Miklósnak adja át a cégvezető a pénzt. A cégvezető a következő találkozón elmondta, hogy "neki is kell teljesítenie Hagyó felé".

Balogh Zsolt vallomása szerint, Hagyó Miklós tudatta vele, hogy megkapta a pénzt. Ez 2008-ban történt. Horváth Éva hatodrendű vádlott több alkalommal emlékeztette arra a negyedrendű vádlottat, hogy ne feledkezzen meg a Hagyó Miklósnak ígért 15 millió forint átadásáról 2009-ben sem, annak ellenére, hogy akkor már Kocsis István volt a BKV vezérigazgatója. Balogh Zsolt nyomozati vallomás szerint, a második 15 millió forintot szintén a korábbi cég vezetőjétől vette át. Egy nejlon szatyorban lévő nokiás dobozban volt a pénz, amit személyesen adott át Hagyó Miklósnak.

Balogh Zsolt a tárgyaláson visszavonta a nyomozati szakban tett vallomását, ez azonban a kétszer 15 millió forint átadását tartalmazó vádpontra nem vonatkozott. Ezzel kapcsolatban elmondta: erről nem akar beszélni, mert akkor a vádhatóság szerint ő is vádlott lehet. Balogh Zsolt kijelentette: a tárgyalás jelenlegi szakaszában kérdésekre sem hajlandó válaszolni.

Az ügyészség Balogh Zsoltot folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint társtettest, valamint magánokirat-hamisítás vétségével vádolja.

A vádirat szerint a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak. A vádhatóság Hagyó Miklóst folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint felbujtót, kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével, hivatali visszaélés bűntettével, valamint hivatalos személy által elkövetett zsarolás bűntettével vádolja.

A bizonyítási eljárás október 15-én folytatódik. (MTI)

 
Hiba | BKV per

Hiba

A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.