Hírek

Demszkyre, Hagyóra és Kocsisra kértek terhelő vallomást a BKV volt jogi igazgatójától

Hírek
2013.05.17.
 

Ha Demszky Gábor főpolgármesterre, Hagyó Miklósra vagy Kocsis Istvánra terhelő vallomást tesz, akkor rövid időn belül kiengedik - ezt ígérték a rendőrök a BKV-ügy nyomozása során a BKV Zrt. egykori jogi igazgatójának, akit tanúként hallgatott meg a Kecskeméti Törvényszék csütörtökön. 

 

 

Hagyó egykori irodavezetőjét hallgatták meg

Hírek
2013.05.15.
 

Hagyó Miklós irodájának egykori vezetője tanúkénti meghallgatásán azt mondta az egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán, hogy nem tudott a BKV Zrt. és a kommunikációs cégek közötti szerződésekről.

 

 

Politológus a tanúk padján

Hírek
2013.05.10.
 

Egy reklámfilm készítését 9,5 millió forintért elvállaló cég ügyvezetőjét hallgatták meg tanúként a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen, a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalásán. A vádirat szerint a BKV Zrt.-nek készített filmet nem használták fel.

 

 

Tanúként hallgatták meg Gyárfás Tamást

Hírek
2013.04.25.
 

Gyárfás Tamás az St. Plusz Kft. és a BKV Zrt. közötti szerződésekről számolt be tanúvallomásában a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai elleni büntetőper csütörtöki tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.

 

 

Hagyó győzött Strasbourgban - embertelenül bántak vele

Hírek
2013.04.23.
 

Jogosnak találta Hagyó Miklós egykori budapesti főpolgármester-helyettesnek a fogva tartása körülményeire vonatkozó panaszai többségét a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága keddi ítéletében, amelyben 12 500 euró nem vagyoni jellegű kártérítés és 6000 euró perköltség (összesen körülbelül 5 millió 550 ezer forint) megfizetésére kötelezte a magyar államot.

 

 

Oldalak