A BKV mint politikai kérdés

A BKV mint politikai kérdés

 

2010. február 8-án maratoni hosszúságú sajtótájékoztatót tartott a Városházán Demszky Gábor akkori főpolgármester. A téma az akkor már több mint fél éve húzódó BKV-botrány volt. Ekkor hangzott el az a mondat, miszerint a BKV ügye az elmúlt években átpolitizálódott; a közlekedési vállalaton keresztül a mindenkori magyar kormány sakkban tudja tartani a fővárost. Mint látjuk, ez ma sincs másképp. A főpolgármester szerint ez is kiváltó oka volt a BKV körüli botrányos ügyek kibontakozásának.

Valóban. A BKV politikai ügy, ráadásul a nehezebb fajtából. Miért?

A rendszerváltást követően megalkotott önkormányzati törvény előírja Budapest számára a tömegközlekedési szolgáltatás megrendelését, ugyanakkor a forrásról nem rendelkezik; a törvény szelleme tulajdonképpen annyi: oldd meg!

A BKV a főváros legnagyobb közszolgáltató vállalata, amely 12 ezer ember munkáját, megélhetését, valamint – az agglomerációt is beleértve – 3 millió ember utazását biztosítja. A BKV-val összefüggésben évente mintegy 130-140 milliárd forint cserél gazdát. A társaság az utasok által megvásárolt jegyek és bérletek árából, a kedvezményes bérletek árkiegészítéséből, továbbá a főváros és az állam támogatásából szerzi bevételeit. Ez az összeg azonban nincs, nem is volt arányban a vállalat költségeivel, s ez az együttállás az eladósodás tökéletes receptje.

A rendszerváltás utáni évtizedekben az önkormányzatoktól több lépcsőben elvont adóbevételek kiszolgáltatottá tették Budapestet is. Egyértelművé vált, hogy a főváros tömegközlekedési rendszerét az önkormányzat egyedül képtelen fenntartani. A kisebb-nagyobb állami támogatások, az egyszeri szanálás időről időre átmenetileg elkergették a sötét felhőket a vállalat fölül, ugyanakkor mindig is egyértelmű volt: ez a módszer alkalmatlan a BKV fenntartható működtetésére.

Az a helyzet alakult ki, amikor mindenre kell pénz, amire nincs, arra is. A bevételek növelésére számos lehetőség adódik a tarifák emelésétől a járatok csökkentéséig, ám az elmúlt években bebizonyosodott: ezek a lehetőségek korlátozottak. Újra és újra felvetődik, hogy a BKV-tól az önkormányzat – vagy valamilyen megrendelő szerv – csak annyi szolgáltatást rendeljen meg, amennyit ki is tud fizetni, ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, ez csak olyan drasztikus teljesítménycsökkentéssel lenne megoldható, amely a budapesti tömegközlekedést ellehetetlenítené.

A BKV közfinanszírozása elkerülhetetlen, láthatóan képtelen az önfenntartásra. Mivel az önkormányzat pénzügyi lehetőségei korlátozottak, folyamatos állami beavatkozásra van szükség. Az elmúlt két évtizedben kiderült: a kormányok jóindulatán múlik, működik-e a BKV. Voltak jóindulatú és kevésbé jóindulatú kormányok, s ennek vajmi kevés köze van e kormányok és a városvezetés színéhez. A balliberális kormányzás alatt is került kellemetlen helyzetbe a balliberális városvezetés, de az, hogy a BKV ma a szakadék szélén táncol, azt mutatja: a kétharmados Fidesz-kormány és a fideszes városvezetés egyidejű jelenléte sem garancia a problémák megoldására.

A BKV finanszírozatlanságból eredő, egymást követő pénzügyi válságait 22 éve politikai természetű alkukkal oldja meg a politika. Ezekben az alkukban a pénzügyi és városüzemeltetési racionalitásoknál mindig nagyobb súllyal esik latba az egyes politikai szereplők (kormányfő, a költségvetésért és a közlekedésért felelős miniszter,ek a főpolgármester, a BKV-ért felelős főpolgármester-helyettes, a kerületi polgármesterek, a fővárosi közgyűlési frakciók) aktuális politikai ereje, egymáshoz való viszonyuk. Egy rosszul működő vagy éppen sztrájk miatt leálló BKV miatt sarokba szorítható a párton belüli erős ember, megszorongatható a főpolgármester vagy éppen nehéz helyzetbe hozható egy kormányfő is. A BKV-nak adott kormányzati támogatás vagy annak visszatartása mindig a fővárosi politikai vezetés felé tett politikai lépésként értelmeződik, és az érintett politikusok is így tekintik azt. (Nem véletlen, hogy 2009 végén a megbízatásuk vége felé járó  Demszky Gábor és a Bajnai Gordon kötötte az első, hosszú távú, gazdasági logikájú finanszírozási megállapodást, amelyet aztán hamar felülírt a politika.) Ez a totális átpolitizáltság politikától függő vagy éppen politikai kinevezett BKV-menedzsmenteket hozott létre, akiknek mindennapi feladata a politikusok közötti érdekérvényesítés, taktikázás.

A BKV a politika által fogságban tartott szervezet: nemcsak nehéz helyzetben lévő vállalat, hanem önmagában is politikai természetű problémahalmaz. Ennek a problémahalmaznak látványos tünete a 2009-ben kipattant BKV-botrány.